Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2009. július 26., vasárnap

Panel, otthonoktatás, barátok



Punnytag panelmeleg- ez van már napok óta. Merthogy az első emeleten lakni télen igazán kényelmes, mert kint hideg van, bent meleg. (Jó-jó, tudom, aki családi házban lakik, az sem fagyoskodik télen, de azért a hósöprős-lapátolós téma egy létező dolog házasoknál...) Most viszont nyár van ugye: izzadós, tapadós, pilledős, vágyakozós nyár. A vágyakozás paneloséknál a hűs vizű tengerparti városok illetve üdülőfalucskák valamelyikére (hogy pontosítsak, szinte bármelyikére) irányul...

De mit tehet a panelcsalád, amíg a vágyak csupán vágyak, realitás nélkül? Mondhatnám, hogy kint töltjük a napunkat a szabadban, köztereken, de ez nem megvalósítható, hiszen a sokfok meg a napsütés inkább a lakás melegébe űz bennünket. Így aztán rászoktunk az esti sétákra. 7-8 felé elindulunk, és vagy egy homokozó, vagy a közeli tó felé vesszük az irányt. Olykor pedig városi sétára indulunk. 9-fél 10 felé érkezünk haza, azután gyors fürdés, vacsi, és már szuszog is a jónép, kifáradva, egyenletesen. Az a jó ebben, hogy F. is eljön, meg a családunk barátja is, aki hetek óta nálunk vendégeskedik koszt kvártélyon. A felnőttek is tudnak így beszélgetni, a gyerekek meg az üresedő játszótér áldásos tágasságát élvezik.


Merthogy a vakációban az nem szupi, hogy mindenki más is vakációzik. Ezen a nyáron fedeztem fel a tényt, miszerint kis városunkban játszótér-hiány van. Nem az, hogy kevés a játszótér, hiszen kapásból tudok 5-öt, ami a közelünkben, tíz-húszpercnyi sétával elérhető közelségben található. Arról van szó, hogy év közben nem tűnt fel, hogy a környéken ennyi kisgyerekes család van. Az óvoda ugyanis benyeli a gyerekeket... Most viszont nagyon sokan otthon tárolják a csemetéket, és így a gyerekek nem az ovi játszóján élik ki magukat. A környékbeli játszóink java szó szerint zsúfolásig meg van telve kisgyerekekkel és szüleikkel. Én pedig ezt nem szeretem. Nemcsak a tömeg miatt, hanem azért sem, mert a panelszülők többsége nem a mély gondolatairól híres... én pedig nem szívesen fecserészek. (Na jó, néha persze igen.)

Az otthonoktató reflexem sajnos már fejletten működik: inkább tartom a három lépés távolságot másoktól, mert ha egyszer kérdezgetni kezdenek, akkor kiderül a mi 'botrányos' múltunk, jelenünk: az ovi meg a suli, ami a mi olvasatunkban más, meg az ezzel kapcsolatos döntéseink. Én nem akarok vitát, csupán azt szeretném, ha hagynának létezni és tenni a dolgomat, tenni azt, amiben hiszek... De az emberek automatikusan megbotránkoznak, jobb esetben csak hüledeznek, rosszabb esetben megpróbálnak kioktatni, amiből valami nem túl szép szokott kisülni. Ilyenkor jöhetnek a frappáns vagy humoros válaszok, de dögmelegben, ráadásul számbeli véleményfölényben nem érdemes kardoskodással égetni az ember testi erőforrásait... (mondtam már, hogy túlzsúfolt a játszótér?)


Az ember válogassa meg a csatáit: sajnos nagyon sokan nem alkalmasak értelmes eszmecserére az otthonoktatásról, vagy a nem-oviztatásról. És bevallom, néha semmi kedvem a szocializációról, meg tanulásról csevegni olyanokkal, akik néhány hangzatos közhelynél tovább nem akarnak látni. A minap épp a játszón voltunk, és egy nagymama beszédbe elegyedett velem. Kb. így zajlott:

- Óvodába járnak a gyerekek?
- Nem, nem oviztatunk. Itthon vagyok velük, és fejlesztem őket, foglalkozom velük.
- (Fura arcot vágva) A gyerekeknek szükségük van a társaságra.
- Igen. De van társaságuk, hiszen négyen vannak. Nem csak az oviban van gyerektársaság.
(beszéltem kicsit a szocializációról, de nem hiszem, hogy tudta, hogy miről beszélek, mert nem reagált semmit)
- Egyik sem iskolás még?
- De a legnagyobb be van íratva.
- Melyik suliba?
(erre megneveztem a másik városban levő iskolánkat)
- Mindennap be fognak járni?
- Nem, magántanuló lesz a fiunk, otthon fogom oktatni.
(erre, nem fogjátok elhinni, nem szólt semmit, rám nézett, fogta magát, és szó nélkül odébb ment. Hmmm.)


A fenti kis történet pikantériája, hogy a hölgy két unokájával volt lent, akik közül az ovis korú kislány hosszan nyivákolt a fülébe arról, hogy unatkozik, menjenek már haza, az iskolás fiú pedig nem viselkedett sem engedelmesen, sem szocializált módon a mi gyerkőceinkkel. Pedig intézményben nevelkedett és szocializálódott két gyerek volt, khm...

Azért nem mindenki ilyen, de sajnos nagyon sokan. Mondhatom azt is, hogy sajnos még a barátaink is megrostálódtak és folyamatosan rostálódnak a családunk életével kapcsolatos döntéseink miatt. Ezt úgy értem, bár régen magam sem gondoltam, hogy így lesz, de most látom, hogy az otthonoktatás melletti döntésünket megismerve a barátaink egy részéről az derült ki, hogy nem is barát. Nem az a gond, hogy nem tudnak azonosulni vagy nem értenek egyet a döntésünkkel. Én sem értek egyet minden barátom minden döntésével.

Hanem az a gond, hogy vannak, akik elvitatják a döntési lehetőséget is tőlünk: lenéznek, megszólnak, kioktatnak a döntésünk miatt. Igazán megérteni sem próbálják, hogy miért döntöttünk számukra szokatlanul, és úgy gondolják, hogy bele fogunk bukni a döntésünkbe (úgy tűnik, hogy szinte várják, hogy ez bekövetkezzen). Azt hiszem a barátságban alapvető kölcsönös bizalom ezen a ponton megrendül: már nem bízik bennünk a másik, nem hiszi, hogy képesek vagyunk felelős döntést hozni a családunkért és azt véghez vinni. Vagy talán sosem hitte igazán, csak eddig ez nem tűnt fel... Ez a kapcsolat ettől a ponttól kezdve nem barátság, nekünk biztosan nem. Így aztán nagyon kevés igazi barátunk maradt, viszont nagyon sok haverunk van... Azt hiszem ez jó is így. És bár a rostálódás folyamata eddig is fájdalmas volt, csalódásos, de megedzette s tovább edzi a családunkat: közelebb kerültünk egymással F.-el, és megmutatta arról a néhány kevés kitartó barátról, hogy még értékesebb a számunkra, mint azelőtt.

18 megjegyzés:

  1. A minap - szintén a játszótéren - jártam nagyon hasonlóan, mint te. Azzal kezdődött, hogy valaki megkérdezte: jé, te tényleg otthon szültél? Jó bátor vagy! Ezen elbeszélgettünk egy darabig, még nem is lett volna gond, de valamelyik anyuka bedobta az oltástémát. Én hülye elmondtam, hogy épp azt próbálom megkerülni, hogy oltást kapjon Réka. De hát akkor nem mehet ovodába! Sebaj, hiszen nem is akarom oviba adni. De hát 1 év kötelező! Ááá, van azért mód rá, hogy kihagyjuk (tényleg, Eszti, írnál nekem erről, hogyan lehet kihagyni az ovit?)De hát a szocializálódás! (mondta egy olyan gyerek anyukája, aki sírva bújt az anyjához, mert bátor, érdeklődő és nyitott Rékám odament homokozni. Állítólag bántotta egy másik kislány az óvodában.) No comment.

    VálaszTörlés
  2. Gabka, köszi, hogy leírtad. Néha úgy érzem magam, mintha egy olyan szigeten élnék, ahol mindenki kicsi zöld emberke, csak én vagyok normális, máskor meg beugrik, hogy lehet, hogy én vagyok a kicsi zöld emberke... :)

    Az oviról már írom a bejegyzést, az lesz a következő: tanulságos a sztori, mert mi kicsit megütöttük a bokánkat a hivatallal, de végül megoldódott a helyzet. Na, majd nem sokára olvashatod.:)

    VálaszTörlés
  3. Én nem vagyok otthon oktató, de sokszor megfordult az agyamban-az iskolában, munka közben-mennyivel könnyebb lenne, ha mindenki otthon érezné magát!
    Egy rövid ideig, egy évig, engem is az édesanyám oktatott, majd itthoni vizsgával kaptam bizonyítványt. Kevesebbet tanultam egy helyben ülésre kényszerítve, de semmivel se maradtam le úgy hiszem. Az otthonoktatás viszont eszembe sem jutott, mert mentem a többi után persze és most meg nehéz lenne elkezdeni, talán a munkahely miatt is.
    Egy kis kiegészítésként: Majd a szívem szakadt meg, amikor a gyerekeket oviba kellett vinni. Egyikünknek sem volt ínyére, de hát vannak olyanok, akik akár éjszakára is bent hagynák a gyermeküket, én is ismerek ilyet.

    VálaszTörlés
  4. Anice, de jó, hogy azért te már megtapasztaltad azt, amit mi még csak most kezdünk, még ha rövid ideig is.:) Köszönöm, hogy leírtad.

    Olyan érdekes, a legtöbb szülő valahol mélyen a szívében megóvná a gyerekét az ovitól, talán a sulitól is. Ez a féltés ott van bennünk, csak mivel úgy tudjuk, hogy muszáj vagy a család anyagi helyzete miatt tényleg muszáj az ovi/suli, így felülkerekedik a ráció az anyai ösztönön. Érdekes ez...

    VálaszTörlés
  5. Régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy itthon kellene foglalkoznom a gyerekeimmel, de most az első iskolai évünk után ez csak még erősebb vágyam lett. De rengeteg kérdés kavarog bennem, ne haragudj, csak szeretném, ha megnyugtatnál. Mikor és hogyan fog a hagyományos oktatási rendszerbe visszatérni az otthon oktatott gyermek, mert gondolom diplomát nem otthon fog szerezni, vagy igen?! Ha nem pedagógus végzettségű vagyok, akkor is "oktathatom" otthon a gyerekeimet? Nem lesz-e ezáltal még zárkozottabb az amúgy sem túl (emberi kapcsolatokra) nyitott gyermekem (a másik kettő nem ilyen természetű, de az első-szülöttem igen).
    Előre is köszönöm segítségedet!
    Egy kétségek közt lévő anya: Kriszta

    VálaszTörlés
  6. Kriszta, este tudok bővebben válaszolni rád, bár, inkább emailben lenne jó, mert így hozzászólásban nagyon hosszú lenne... Megtennéd, hogy írsz egy emailt a fiukahajoban (kukac) gmail (pont) com címre? Írhatsz üres emailt is, a lényeg, hogy meglegyen a címed, mert arra írnék akkor. Ha nincs emailed, jelezzed itt, mert akkor mást találok ki. :)

    Megértelek, és nem haragszom és nyugi, nyugi!!:) Nem vagy egyedül, és az otthonoktatás nem olyan nagy hegy, mint amilyennek az út elején tűnik, de azért fel kell rá készülni (még én is tanulom ezt). Na, majd írok, ha írsz. :)

    VálaszTörlés
  7. Én sem merek nagyon belemenni otthonoktatós témába idegenekkel. A gyerekorvos reakciója ey volt: jaj, én ismertem eg zotthonoktatottat, sokat tanult, stb, történet, stb. aytán felakasytotta magát :O :)

    De érdekes módon a gzülekeyeti kismamakörön amikor kiderült, hog zotthon fogom oktatni, mindenki lelkesedett, és ayt mondták, hogz ey milzen jó, mert ay iskolában olzan sok rossyat tanul...

    Tegnap is poyitiv lménzem volt, mert ay illető, aki rákérdeyett a sulira nem a syocialiyációval keysdte, hanem egz érdeklődő kérdéssel, és utána syépen elmondtam, hogzan ismertem meg ay oo-t és hogzan veyetett rá erre Isten.

    Syeretem, ha nem támadnak, mert akkor bátran elmondom röviden, aytán legfeljebb hülzének néy, de nem idegesit fel. Bocs nem otthonról irok, a billnentyúzet...

    amúgy én is kétkedtem, amikor először hallottam az otthonoktatásról, de szerintem ez egy fantasztikus dolog.

    Ja , és engem nem tudott az iskola szocializálni és nyitottá tenni, sőt... Szerintem sokkal jobb lett volna nekem otthon, nyitottabb lennék. Mióta ilyen sokmindent tudok az oo-ról, és próbálommásoknak átadni, sokkal maghabiytosabb és nyitottabb vagyok.

    VálaszTörlés
  8. erdekes, amit irsz, foleg, hogy `varjak, hogy belebukj`... ezt ertem. De nekem ez inkabb arrol szol, hogy ok el sem tudjak kepzelni, hogy ezt OK meg tudnak csinalni, es akkor mas sem.
    Bennem mikor Amerikaban eltunk merult fel az otthoni oktatas, es fiam 5 eves koraig 3 delelott jart oviba, majd 5-ot es vegul mikor O!! kerte maradt delutan is. Szerintem ez nagyon ovi/iskola fuggo. En rettegtem az itthoni intezmenyi kerettol es olyan pozitivan csalodtam, hogy azota is mindenkinek azt meselem:-) Az ovonok kooperativak voltak, egy het alatt `mindet` tudtak a kisfiamrol es szerettek, mindent meg tudtunk beszelni es kivartak, amig a fiam beilleszkedett es kesz volt. A gyerek pedig annyi idot tolt bent, amennyi neki jo, tudja, hogy nem `kell` mennie, igy mindig menni akar:-).
    De oszintem en nem gondolom, hogy heti 5 napot kell egy gyereknek (vagy felnottnek;-D) barmely intezmenyben toltenie!! A kicsi 3,5 eves most megy majd oviba... meglatjuk.
    Az meg nem kerdes, hogy otthon gyorsabban tanithatoak, kevesebb energiaval. De nekem ami kerdes, hogy a szulo nem mindig a megfelelo autoritas.

    VálaszTörlés
  9. "De nekem ez inkább arról szól, hogy ők el sem tudják képzelni, hogy ezt ŐK meg tudnák csinálni, és akkor más sem." Kicsoda, erre eddig még nem is gondoltam, de lehet benne valami! Mindenesetre néhány ember reakcióját megmagyarázza... :)

    Tudom, hogy vannak jó ovik jó óvónőkkel, meg jó sulik is jó tanárokkal. Ezt nem vitatom.

    Az is igaz, hogy nem minden szülő megfelelő autoritás. És éppen emiatt kellene, hogy létezzen az ovi: hogy akinek nem megfelelő autoritás a szülő, annak legyen hova fordulnia! Úgy látom, hogy sok szülő megfelelő autoritás, csak egy olyan világban él, ahol a társadalom az anya fejébe sujkolja, hogy ő egyáltalán nem kompetens a saját gyermeke fejlődésével, fejlesztésével, tanulásával kapcsolatban, csak az óvónő meg a tanár az.

    Nekem is van 3,5 évesem, de nem bíznám egy ovira, akármilyen szupi. Mert én vagyok az anyja, aki a nevelését, tanítását, mint feladatot kaptam Istentől, nem az óvónéni. :) Hiába ő végzi, rajtam lesz számon kérve...

    Persze ez a kérdés százszor bonyolultabb is tud lenni ennél, de azért ezt egy nagyon fontos alapigazságnak tartom.

    VálaszTörlés
  10. Ja, és ha már hozzászóltál, engedj meg egy észrevételt:

    Belenéztem a munkáid képeibe, amiket a Flickr-re feraktál, és azt gondolom, hogy HIHETELTENÜL ÜGYES VAGY, NAGYON STÍLUSOS, UGYANAKKOR MAI ÉS IGÉNYES MINDEN MUNKÁD!! Nagyon közel áll az alkotói stílusod színvilágában, meg mindenhogyan hozzám. Megörvendeztem, amikor megláttam a képeket.

    Mindem kedves olvasót buzdítok, hogy nézzetek rá, miket alkot ez a nőci!! 'Kicsoda' nevére kattints, azután a "saját webhely" szóra, és már leshetsz is.:) (remélem nem volt sértő, amit írtam, szeretet volt benne...)

    VálaszTörlés
  11. irtam egy hosszut es nem bitos, hogy atment;-(
    szoval akkor csak annyit, hogy koszi:-)

    VálaszTörlés
  12. Kicsoda, nem jött át, úgy tűnik. Sajnálom, pedig elolvastam volna a hosszút is...:( Azért köszi.:)

    VálaszTörlés
  13. Szoval a oviba nem jaras nekem az, amin meg csak nem is lepodok meg. Van egy hivo barati par, kisvarosban laknak, ahol csak `allami` ovi van, es nem az a gond, hogy pl. nem mondanak aldast eves elott, hanem raszolnak ha a gyerek ezt tenne. Igy nem kerdes, hogy szamukra nincs igazan valasztas.

    Az szamomra sem kerdes, hogy a gyerek nevelese nem az intezmeny feladata, de meg a tanitasa, fejlesztese sem. Talan ez volt az igazi ok, amiert nem csalodtam az ovodaban, mert nem vartam semmi ilyet:-) A neveles az en feladatom es felelossegem. Az ovoda egyebkent nem az ovonok, meg a fegyelem (nalunk is az van), elvarasok miatt problemas, hanem a tobbi gyerek miatt, amit otthonrol hoznak. Es sajnos azt kell mondjam, amit rosszat tanult, azt barmely mas kornyezetben is felszedi, ha kiengedem a szuk csaldi korbol. En nagyon feltem, hogy Dani erzekeny, kreativ lenye serulni fog, mert `mas`, de ugy tunik, hogy lubickol es megtartotta a sajat szemelyiseget, nem lett olyan mint a tobbiek, teny, hogy egy csomo rossz szokast osszeszed, de mint regi ruhat le is dobja oket. De ne ertsd felre, ez sem AZ ovik mellett szol, ha ez nem igy tortenik, egyszeruen kivettem volna az ovibol.
    Erdekes pl. hogy mikor juniusban elkezdodott, hogy csak jatek van es osszevonnak csoportokat mar nem akart menni, itthon is voltunk es nagyon jol erezi magat mindenki:-)

    Eszembe jutott meg egy dolog. Nehez olyasmit tanitani, amiben az ember nem `tehetseges`. Nem lexikalis dolgokra gondolok, bar teny, hogy ha egy gyerek valamiben tehetseges, vagy epp gyengebb akkor az nem egyszeru, de szerintem is megoldhato. De en pl tudok a zenere, meg a kezmuveskedesre erdeklodest felkelteni a gyerekben, mert az bennem is megvan, de pl a rajzra nincs. Bar teny, hogy most a zeneiskolai felvetelin kiderult, hogy Dani nem ott tart, ahol gondoltam es meg 1-2 evig tudnek itthon foglalkozni vele, de utana mar nem. Volt egy baratunk, aki mikor a fiam 2 ev koruli volt vigyazott neha ra es `beoltotta` a rajzolassal. Ebben en nem tudok segiteni neki, mert bennem nincs erre erzekenyseg. Pedig mara (5,5 eves) kiderult, hogy neki ez az alapkifejezo eszkoze es itt kulso segitseg kell. Amikor autoritasrol beszeltem inkabb erre gondoltam. De nem ez sem szol az intezmenyek mellett:-) Inkabb arra irtam, hogy erdemes erre is figyelni.

    De mindemellett van egy nehez, praktikus resze ennek, ha itthon maradok, akkor a ferjemnek kell tobbet dolgoznia... en egy ha tetszik `vegyes` rendszert probalok megoldani, meglatjuk hogy sikerul. De magam reszerol nagyon drukkolok nektek!!! es nem kerdes, hogy menni fog;-)

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm, Kicsoda, nagyon jó volt olvasni a tapasztalataidat!! Te egyike vagy az igen kevés nagyon tudatosan oviztató ismerősömnek, akit ezért tisztelek.:) Érdekel a vegyes rendszer, hogy hogyan tervezed, és mitől vegyes: kérlek írjál erről, ha van kedved. És köszönöm a jó szavakat, abból mindig elkél. :)

    Az, hogy otthon maradtam a gyerekekkel, azt is jelenti, hogy igyekszem megismerni őket imádságos szívvel, és keresem Isten útmutatását arra az adott gyerekre vonatkozóan. Nem az a feladatom, hogy mindent én tanítsak nekik, azt is, amihez nem értek. Hanem az, hogy minél előbb felismerjem, hogy milyen képességeket kaptak Istentől, hogy miben különlegesen jók, és ha felismertem, akkor a megfelelő tehetséggondozást biztosítsam számukra, felkészülve arra, hogy ez lehet, hogy nem az én asztalom lesz. Ez is egy kihívás a számomra, az elengedés egy szintje: megkeresni a megfelelő mentort a gyerekemnek, és bátorítani a fejlődésre.:)

    VálaszTörlés
  15. Tökéletesen egyetértek veletek.
    Az iskola sincs arra felkészülve, legalábbis a legtöbb, hogy a valamiben tehetséges gyermeket fejlessze.
    Mert ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség a sok magántanárra, különórára, hiszen oda nem csak azért járnak a gyerekek, mert le vannak maradva (legalábbis én nem azért jártam anno).
    Hálát adok Istennek, hogy a baráti körünk nagyon szerteágazó, tényleg annyi féle fajta ember van benne (róm kat a java, mi ugye erre terelődünk), szóval nem aggódom, bármit is tervez Isten a gyermeknek, talán megoldjuk:)
    Bááár, Isten a lehetetlenek nagy mestere, pontosabban a lehetetlen kéréseknek, de kegyelmet is ad hozzá bőven:)

    VálaszTörlés
  16. Így van... és időről időre meg tud lepni az Úr azzal, hogy kimozdít a komfortzónából, hogy a hitünk és a Benne való bizalmunk erősödjön.

    VálaszTörlés
  17. "Az ember válogassa meg a csatáit" - ez nagyon tetszik!!! és teljesen egyetértek vele :)

    E.

    VálaszTörlés

Szívesen olvastátok