Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2016. december 30., péntek

Őszintén az otthontanulásról II. (marathoni poszt)




Hiába a sokféle csoport, ezen az úton egyedül kell végigmenned

Ezt persze általában nem mondja el senki. Az ember lánya rendszerint abszolút nem erre készül, hanem azt gondolja, hogy végre egy valódi, jól működő elit közösség tagja lehet. Elvekkel rendelkező, másokat befogadó, színes kis csapat része, amelyből sokat fog tudni profitálni... Ez a dolog azonban nem teljesen így működik.

Az otthontanulós csoportok a legtöbbször csak az együvé tartozás illúzióját adják meg a tagoknak. Mert lehet egy ilyen csoport virtuális ideológiai közösség, amiben az embereket jobban összetartja az ideológia (legyen az bárminémű is), mint maga az otthontanulás. Egy ilyen közösség viszont csak úgy tud jól működni, ha magában tudatosítja (és nyíltan fel is vállalja), hogy őket elsősorban nem az otthontanulás, hanem egy attól valamennyire független közös ideológia tart egyben. Ezekben a csoportokban benne van a potenciál, hogy összekovácsolódó közösséggé váljanak. Idővel azonban elkerülhetetlenül elveszítik tipikus otthontanuló jellegüket, hiszen nem erre domborítanak rá, hanem az ideológiai hasonszőrűségre.

A másik, gyakoribb verzió, amikor téma szempontjából elsősorban és leginkább az otthontanulás köré szerveződik egy otthontanulós csoport. Ez viszonylag hamar személytelen informáló egyesületté degradálhatja a közösséget, ahova az emberek nem felfrissülni és új erőt nyerni, hanem csak tájékozódni járnak vissza. Egy ideig persze lehet szigorúan csak praktikus otthontanulós kérdések köré épülő közösséget létrehozni, azonban ezt szinte lehetetlen hosszú távon ilyen mederben megtartani.

Azért lehetetlen, mert ezekben a csoportok nem tudják megadni azt a fajta valódi közösségi érzést, amit az otthonoktatók náluk keresnek - éppen az egyetértésben született alapelvek hiánya miatt nem. Az ideológiai sokszínűség és a tanuláshoz való nagyon eltérő hozzállás miatt esélyes, hogy előbb vagy utóbb be fog szivárogni valamilyen megosztó nézet, amely vitafórummá változtatja ezt a virtuális teret összeugrasztva a tagokat, szétzilálva a közösséget.

Nem azért írom ezt, mert teljesen otthontanulós közösség-ellenes vagyok. Nem vagyok. Viszont sok otthontanulós csoportos ténykedésről látom úgy, hogy felesleges. Javuk tuladonképpen valamilyen ideológiai csoport lenne, ezt azonban sem nyíltan nem kommunikálják, sem a csatlakozáskor nem feltétel. Emiatt pedig inkább informáló egyesületként működnek ki nem mondott, de érzékelhető uralkodó nézetek mentén.

Ezek a közösségek ilyen minőségükben igen alacsony hatékonyságúak, hiszen a csoporton belül (épp a közösségi jelleg miatt) nem lelhetőek fel egységesen képviselt tényszerű információk, csak sokféle szubjektív vélemény az egyes témákról. A tagjaikat nem tudják (talán nem is akarják) valódi közösséggé formálni, mivel ahhoz valamilyen nyíltan kommunikált egységes ideológiára lenne szükség, amely viszont többnyire hiányzik. Így azonban - bármilyen jelentős potenciált hordoznak is -, ebben a formában nincs komolyabb funkciójuk, vagyis nem vezetnek sehova.

Pedig azonos ideológiai alapokon nyugvó, jól működő oo kisközösségeknek lenne helye, értelme. Hiszen mindegyikünknek szüksége van az életében néhány olyan támogató személyre, akinek kiöntheti a szívét akkor, amikor úgy érzi, hogy kudarcot vallott, nem megy tovább az otthontanulás (vagy maga a családi élet). Emiatt valóban nagyon fontos lenne időt és energiát beletenni abba, hogy megtaláljuk a szívünkhöz közelálló pár személyes ismerőst, oo családot, akikkel egymást kölcsönösen támogatva megosztozhatunk vándorutunk terhein.

És ebben tudnának szerepet vállalni az oo közösségek. Meg abban is, hogy megtanítsanak felhőtlenül örülni a saját utunknak a küzdelmek között is. Illetve hogy segítsenek önmagunk többiektől való különbözőségét elfogadni. Nem egy közösségre utalt tagként látni magunkat, hanem szabad, okos és cselekvőképes egyéneknek. Olyanoknak, akik egyszer már képesek voltak a saját elemi félelmeikkel farkasszemet nézve a közgondolkozás hurrogása és a bürokrácia akadékoskodásai ellenére meglépni azt, amit a szívükben helyesnek éreztek. Olyanoknak, akik tudják magukról, hogy ugyanezt bármikor máskor is képesek lennének megtenni (gyakorlatilag erről szól az egész életük).

Ma a csoportok nemigen segítenek az előbbiekben. Többek között emiatt gondolom úgy, hogy észbe kellene vennie mindenkinek, aki az otthontanulásban gondolkozik: ez egyáltalán nem egy kollektív út. Nem segít neked, ha úgy tekintesz magadra, hogy vagyunk mi, 'az otthonoktatók' együtt.

Az igazság az, hogy csak te vagy magadban, meg én. Csak mi vagyunk a saját, teljesen egyéni otthontanulós utunkon a saját családunkkal, közeli barátainkkal, rokoni kapcsolatainkkal. Ha baj van, elsősorban és leginkább saját magunkra (családunkra) számíthatunk: az életünkben személyesen is jelenlévő emberek erőforrásaiból meríthetünk, nem egy hasonszőrűekből álló virtuális közösségből. Muszáj ezt leírnom, mert otthontanítóként nem használ a kollektív tudat. Az ugyanis valamiféle nyájösztönt hoz elő az emberekből (amikor néhány hangos bárány izgatottsága az egész közösséget magával ragadja és egy irányba mozgatja).

A nyájösztön kényelmességre csábít és megakadályozza, hogy élj az integritásoddal. Emiatt nem érzel késztetést személyes véleményt kialakítani téged személyesen érintő dolgokról, eseményekről. Ezzel magyarázható az a fajta passzív viselkedés is, amikor új helyzetben (ahelyett, hogy cselekednél), aggódva fordulsz a közösséghez megoldásért: hiszen ott mindig találni nálad okosabbakat, akik gondolkoznak helyetted és reagálnak a kialakult problémákra.

A nyájösztön nem segít a saját küzdelmeid között kitartani sem. A csoporttagok életproblémáinak és félelmeinek folytonos figyelemmel követése inkább rásegít meglévő komplexusaidra, elbizonytalanodásaidra, hogy aztán idővel mindenki félinformáció-túltengésben szenvedő, rémtörténetekkel telipakolt fejű aggódó (vagy éppen feltüzelt) édesanyává, édesapává váljon.

Otthontanító szülőként a magányhoz kulcsfontosságú hozzászoknod. Muszáj megtanulnod, hogy önállóan járj utána dolgoknak, önállóan dönts éles helyzetekben, és önállóan vállald a teljes felelősséget a döntésidért. Nem hivatkozhatsz virtuális csoportra vagy másféle otthontanulós közösségre, mert ezek nem relevánsak sem a bürokrácia, sem a jog, de még a saját személyes életed szempontjából sem.

Neked másokéval össze nem hasonlítható, egyedi az életutad, és persze teljesen egyedi az otthontanulásotok is. Ezért nincs mese: be kell fejezni a virtuális közösségben létezést, és hozzá kell szokni mostmár ahhoz, hogy a te életed a te életed és annak összes zűrét neked magadnak kell megoldanod.

Helyetted senki nem fog utánaolvasni a dolgoknak. Senki nem fogja képviselni a te jogaidat. Helyetted senki sem fogja kitakarítani a konyhádat és nem fogja senki jobban megnevelni a gyerekeidet. Nem fogják lejjebb adni a te elvárásaidat helyetted, hogy egy lélegzetvételnyi józan észhez, felfrissüléshez juthass. És más nem fogja egyszerűbbé és élhetőbbé tenni a te életedet, hogy végre megtalálhasd a forrást a kételyeid feloldására. Ezeket vagy te teszed meg saját magadért és a családodért, vagy minden megmarad olyan kaotikusnak, amilyennek most érzed.

Ezért ne függj és ne félj senki emberfiától!

Ne függj egy csoporttól a véleményed kialakításában: járj magad utána a dolgoknak, amik foglalkoztatnak. Tanácstalanságban dolgozz önállóan a problémádon, kérdezz meg egy-két olyan embert a helyzetről, akiknek higgadt ítélőképességében megbízol, de ne függj mások véleményétől, hanem alakítsd ki magadnak a sajátodat.

Ne függj egy csoporttól abban sem, hogy az majd megharcolja a jogi küzdelmeidet, érvényesíti jogaidat. Ne legyenek illúzióid: mások gyakorlatban letesztelt ötletei rendszerint nem fognak neked beválni, amitől csak még szerencsétlenebbnek fogod érezni magad. Áldozat-hozzáállással persze nehéz lesz felülemelkedni a problémákon, ha viszont önállóan ötletelsz, az növeli az önbizalmadat.

Böngészd át a köznevelési törvényt, műveld ki jól magad a hatályos rendeletekből. (Ha szükséges a polgári törvénykönyvből, iskolai házirendből, intézményi szervezeti és működési szabályzatból is.) Nyomtasd ki az ügyed szempontjából fontos törvényi passzusokat, és ha valami nem egyértelmű, kérdezz, kérdezz, kérdezz. Iskolatitkártól, hivatalnoktól, oktatási szakértőtől. Bátran vegyél igénybe köztájékoztatásra kirendelt jogi tanácsadót is.

Ne függj az otthontanuló közösségtől a gyereked szocializációjánál sem, hiszen a család, az ismerősök és a helyi lehetőségek pont elegek neki. A kollektíven szervezett programok a társas kapcsolatok megerősödésével kecsegtetnek, valójában viszont semmivel sem hatékonyabbak ebben, mint amikor csupán azzal a pár családdal ápolod a kapcsolatot, akiket igazán közel érzel magadhoz.

Ne csodálj felettébb másokat azért, amit az otthontanulásban tesznek. Lehet, hogy azt hiszed, ők sokkal jobb szervezők és kreatívabbak, mint te: az igazság azonban az, hogy a te életedet senki sem csinálhatja nálad jobban. Nem láthatod azoknak a teljes életét, akik miatt lenyomod magad, csupán részleteket látsz: azokat a szeleteket, amelyeket hajlandóak az otthontanulásukból megmutatni.

A sikeresnek tűnő emberek általában elrejtik mély kételyeiket és megalkuvásaikat a többi ember elől és csak ritkán beszélnek azokról a dolgokról, amiket otthonoktatóként már nem is ők csinálnak a családjukban (kidelegált kötelezettségek). Nem mindig mondják őszintén el, hogy valójában mit áldoztak be azért, hogy olyan legyen az életük, amilyennek látod. Pedig ők sem szuperszülők. Nekik is megvannak a maguk harcai, amelyek lehet, hogy olyan harcok, amiket nem irigyelnél el tőlük, hogyha tudnál róluk. Viszont kétségkívül több derűvel, magabiztosabban képesek hozzáállni a helyzetekhez, mint ahogyan a saját életedet szemléled - talán ez az egyetlen dolog, amit érdemes tőlük eltanulni.

Nem kell tehát folyton másokra nézned: lehetsz bármikor boldog a te saját nagyszerű életeddel. Lehetsz kreatív úgy, ahogyan csak te tudsz lenni. Megtalálhatod a számodra működőképes otthontanító stílust. Mozgósíthatod magadban a saját erőforrásaidat azokért a célokért, amelyek neked fontosak. Mindeközben élvezheted az apró pillanatokat megismételhetetlen, különleges családoddal. Erről szól ez az utazás, az otthontanulás.

Bár azt írtam, ne függj emberektől, se emberek csoportjától - és ezt így is gondolom -, van Valaki, akitől jó és szükséges függni: Istentől. Ő nem ejt el téged... soha, semmilyen helyzetben. Amikor az ember otthontanulásra adja a fejét ez az első és legelemibb dolog, amit a saját bőrén tapasztal meg. Aki Benne bízva indul el az úton, azt kegyelmébe, mint egy nagykabátba, burkolja be az Úr és megtartja a szeretetében. Ezért a tapasztalatért érdemes továbbcsinálni, megéri kitartani. Addig, ameddig csak lehet.


    

Szívesen olvastátok